Tisztelt Szülők, kedves Látogatók!
Kérjük Önöket, hogy az iskola udvarára kutyát ne hozzanak be!!!
Kérésünk célja, hogy megőrizzük az iskolaudvar tisztaságát és higiéniai állapotát, valamint megelőzzük, hogy a gyermekek által használt területeken kutyaürülék jelenjen meg.
Köszönjük megértésüket és együttműködésüket annak érdekében, hogy tanulóink számára tiszta és biztonságos környezetet biztosíthassunk.
Az iskola vezetősége
Újdonságok - Novinky
Kérés a szülők és látogatók felé
Természetvédelmi nap
A Dunamenti Tájvédelmi Társulat (DunaVit) munkatársai az Öko Akadémia keretein belül, 2026.május 25-én környezetvédelmi foglalkozásokat tartottak iskolánk hetedikes és nyolcadikos tanulóinak.
Fodor Péter és Tóth László (DunaVit) érdekes előadást tartottak a madárvédelem fontosságáról és az erdő élővilágáról.
Az előadás után közösen elkészítettük a madárodúkat, majd elindultunk egy rövid túrára a Rétei-erdőbe, ahol megfelelő fákat kerestünk az odúk elhelyezéséhez.
A program célja az volt, hogy segítsük az erdő madarainak fészkelését, valamint közelebb kerüljünk a természethez.
A foglalkozás jó hangulatban telt, mindenki szívesen dolgozott együtt.
Sok új ismeretet szereztünk a madárvédelemről és a természet megóvásáról.
Fáradtan, de élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Mgr. Dudás Emőke
38
Katedra Irodalomversenyek – országos döntő
Május 20-án iskolánk tehetséges diákjaiból 3 csapat vett részt a Katedra Irodalomverseny 30., jubileumi országos döntőjén, melyre a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen került sort.
Az idei év különleges volt, hiszen hosszú idő óta most újra ugyanazon a napon, egymással párhuzamosan mérte össze tudását az I. és a II. kategória. Mindkét kategóriából a levelezős versenyek legjobbjai, 20-20 csapat jutott be a döntőbe. Az I. kategóriába két csapatunk is bejutott. Az 5. osztályos K.A.J. ügynökség: Struhár Anna, Szabó Júlia és Nagy Kata, felkészítőjük Nagy Enikő tanító néni, valamint a 6. osztályos Kémek 0.3, azaz Somogyi Emma, Katona Liliána és Juhász Márton. Felkészítő: Fodor Anikó.
Ők Ruff Orsolya lebilincselő ifjúsági krimijét, az Orczy Mimi kalandjai – A londoni gyémántrablás című művét tanulmányozták közel 4 hónapon keresztül.
A II. kategóriában a 8. osztályos Ütős hármas képviselte a Mórásokat: Nagy Sára, Szabó Lara és Čerňanská Lilla, felkészítőjük Fodor Anikó tanító néni. A II. kategória versenyzői Kemendy Júlia Csenge: Az időlátók balladája című alkotásával foglalkoztak 4 hónapig.
Ilyen népes csapat szállítása nem egyszerű, így a Dunaszerdahelyi Vámbéry Ármin Alapiskola csapataival közösen utaztunk el Nyitrára. Az ünnepélyes megnyitó után mindkét kategória résztvevői elfoglalták a helyüket, majd kezdődött a verseny, ahol 6-7 feladatlap várta a csapatokat, igényesnél igényesebb, csavaros kérdésekkel.
Az ebédszünet után a két írónővel volt író-olvasó találkozó, ahol a gyerekek feltehették az őket izgató kérdéseiket a regényekkel kapcsolatban. A dedikálás után végre elérkezett az eredményhirdetés.
Mindhárom csapatunk szépen megállta a helyét. Az I. kategóriában az 5.-esek a 13. helyen végeztek, a 6. - osok a 12. helyet szerezték meg. A II. kategóriában a 8. osztályosok a 9. helyre küzdötték magukat.
Az egész tanéves munka beérett: a gyerekek azon kívül, hogy rengeteget fejlődtek a szövegértés terén, bővítették szókincsüket, sokat tanultak az együttműködés és csapatmunka fontosságáról, befejezésképpen egy izgalmas nap emlékével és egy szép olvasmányélménnyel gazdagabban térhettek haza. És ahogy a verseny után megjegyezték: Jövőre folytatjuk!
Mgr. Fodor Anikó, felkészítő
11
Június 4. - A Nemzeti Összetartozás Napja
2026-ban immár nyolcadik alkalommal valósult meg Szarka Tamás Kézfogás című kezdeményezése.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából 2019 óta minden évben több tízezren éneklik el egy időben a Kárpát-medencében és szerte a világban a művész Kézfogás című szerzeményét.
Dalos Pacsirtáink idén is csatlakoztak ehhez a nemes kezdeményezéshez. Videófelvételt készítettek a Kézfogás dalhoz, majd június 4-én, pontban 11 órakor az iskolánk falai között is felcsendült a gyönyörű dallam, amely az összetartozás, a közösség erejének és a magyarság egységének üzenetét hordozza.
Megható pillanat volt újra a részeseivé lenni ennek a határokon átívelő közös élménynek.
Mgr. Végh Andrea, a Pacsirták vezetője
Tompa Mihály Országos Verseny - döntő
„ Oh jól vigyázz, mert anyád nyelvét bízták rád a századok
S azt meg kell védened. Hallgass reám. Egy láthatatlan lángolás
Teremté meg e nagy világot s benned az lobog. Mert néked is van lángod:
Szent e nyelv! S több kincsed nincs neked! ”(Füst Milán)
2026. április 28-a és 30-a között kerül megrendezésre a XXXIII. Tompa Mihály Országos Verseny döntője Érsekújvárban. A verseny kiemelkedő szerepet tölt be a szlovákiai magyarság kulturális életében. A résztvevő diákok nemcsak egyéni kiállásukban, előadói készségükben fejlődnek, hanem egy közösség részeseivé állnak. Remélhetőleg egy olyan közösségé, akiknek felnőve fontos lesz anyanyelvük megőrzése, kulturális örökségünk megtartása.
Iskolánk kitűnő diákja, Kiss Bence már nem először jutott el erre a rangos versenyre, most is méltón képviselte a Mórásokat. Humoros előadása, magával ragadó stílusa sok mosolyt csalt a hallgatóság arcára. Az eredményhirdetéskor egy bronzsávos elismerő oklevelet vehetett át.Bence az itt töltött 9 év alatt rengetegszer képviselte iskolánkat. Szavalt évnyitókon, október 6-i és március 15-i rendezvényeken, aratóünnepségeken és persze rengeteg szavalóversenyen.
Bence, köszönjük! A Móra Ferenc Alapiskola büszke Rád!Mgr.Fodor Anikó, felkészítő
Tavaszi néptánctábor
Április 10-12. között Kikerics néptánccsoportunk tavaszi tánctáborát töltötte Deákin, ahol a szorgos táncpróbák mellett bőven jutott idő a játékra, kézműveskedésre, szórakozásra is. A táborban tökéletesítették táncaikat, sikeresen befejezték a dunántúli koreográfiát. Május 9-én Bősön, a tánc világnapja alkalmából szervezett „Táncol az egész város” rendezvényen ők is a fellépők között lesznek, hogy bemutassák frissen szerzett tudásukat.
Köszönjük, hogy Zalatarits Judit néni ebben az évben is gondosan megszervezte a tábort és ügyes segítőivel Bernáth Zoli bácsival és Mónika nénivel, Fekete Moncsi nénivel és Dósa Zlatarits Judittal mindent megtettek azért, hogy a gyerekek jól érezzék magukat az ottalvós táborban.
D.Á.
14
A sportpálya elkészült — a rongálók is megérkeztek!!!
Alig készült el iskolánk új strandröplabdapályája, máris szomorú tapasztalattal kellett szembesülnünk.
A hétvége után cigarettacsikkek, eldobált zacskók és üdítős dobozok maradtak a homokban, amelyben kavicsokat is találtunk. Emellett a hátsó tornaterem ajtaja is megrongálódott. Az ajtó előtt talált kövek, valamint az ajtón keletkezett horpadások arra utalnak, hogy a köveket szándékosan, nagy erővel dobálták az épületnek.
Sajnálatos módon nem ez az egyetlen probléma. Rendszeresen előfordul, hogy a tornaterem falának rugdossák a labdát, és most már az ablaküvegen is jól látható labdanyomok jelentek meg. Ez nemcsak rongálás, hanem balesetveszélyes is.
Nehéz megérteni, miért válik valaki számára „szórakozássá” egy közösségi érték tönkretétele. Ez a pálya azért épült, hogy a gyerekek sportolhassanak, mozoghassanak és jól érezzék magukat — nem azért, hogy néhányan rongálással hagyjanak nyomot maguk után.
Az eset rendkívül elkeserítő számunkra, hiszen sok munka, idő és energia van minden fejlesztés mögött!
A további károkozások megelőzése érdekében az iskola területén kamerarendszer került elhelyezésre, amely lefedi az iskola teljes külső területét.
Kérjük a szülőket, hogy beszélgessenek gyermekeikkel a közösségi terek és az iskola értékeinek megóvásáról, valamint a kulturált viselkedés fontosságáról. Fontosnak tartjuk, hogy a tanulók megértsék: a rongálás, a szemetelés és a felelőtlen viselkedés nemcsak anyagi kárt okoz, hanem a közösség munkáját és örömét is rombolja.
Kérjük továbbá, hogy amennyiben gyermekük az iskola területén tartózkodik tanítási időn kívül is, hívják fel figyelmüket a szabályok betartására és a környezet tiszteletben tartására.
Köszönjük együttműködésüket és támogatásukat, hiszen csak közös odafigyeléssel tudjuk megőrizni azt, amit együtt építünk gyermekeink számára.
Az iskola vezetősége
FELHÍVÁS
Tájékoztatjuk a tanulókat és szülőket, hogy az iskola területén kamerarendszer került kiépítésre.
A kamerarendszer az iskola teljes külső területét lefedi, beleértve az udvart, a sportpályákat, a játszóteret, az épület környezetét, valamint a kiskaput és a lakások felől megnyitott kaput is.
A rendszer kiépítésének célja:
• az iskola vagyonának védelme,
• a rongálások és károkozások megelőzése,
• a tanulók és az iskola területén tartózkodók biztonságának növelése.
Kérünk mindenkit, hogy közös értékeinkre vigyázzon, és az iskola területét rendeltetésszerűen használja.
Köszönjük megértésüket és együttműködésüket!
Az iskola vezetősége
Értesítés
A bősi Csörgő Zsuzssa Művészeti Alapiskola május 26-27 között szeretettel várja az alsótagozatos érdeklődőket, jelenzkezőket!
Az ötvenéves kenyérillat nyomában – azaz a kenyér útja
Iskolánk 1. osztályos tanulói május 19-e reggelére egy csodanapra ébredtek, hiszen a megszokottól eltérően hátizsákot vettek a vállukra és egy kényelmes túracipőt húztak a lábukra azon okból, hogy egy várva-várt tanulmányi kiránduláson vegyenek részt a dunaszerdahelyi Danubia pékségben „A búzától a kenyérig” címmel.
A köv. beszámolót, mint a gyerekek tanító nénije fűzném sorokba:
Járatos autóbusszal indultunk útnak Csörgő Csilla tanító néni és jómagam kíséretében a városba, amely maga is már némi másságot jelentett számunkra úgy az utazás, mint a látnivalók tekintetében. Az állomásról gyalogszerrel tettük meg a távot a Karcsai úton haladva, hogy eljussunk a már régmúlttal rendelkező Danubia pékségbe. A látogatás különleges alkalomnak számított, hiszen a pékség idén ünnepli fennállásának 50. évfordulóját. Megtudtuk, hogy az első kenyeret 1976. augusztus 1-jén sütötték meg az akkor újonnan épült, gépesített „kenyérgyárban”.
A kedves fogadtatás már elsőre szívet melengető volt mindannyiunknak. Both Edit néni, aki több mint negyven éve irodai alkalmazottként és könyvelőként dolgozik az üzemben, valamint Ágh Szilveszter bácsi, a termelés vezetője, de nem utolsó sorban az üzem igazgató nénije és alkalmazottai olyan közvetlenséggel és nyitott szívvel fogadtak bennünket, hogy úgy éreztük, hogy egy különleges helyre érkeztünk. Csodálatos emberek! Egy igazi nagy Család!
Az emeleti teremben hihetetlenül gazdag vendéglátásban részesültünk, ahol minden volt az asztalon, mi szem-szájnak ingere. A gyerekeket öröm volt látni, ahogy sorra kóstolják a finomabbnál-finomabb péksüteményeket, melyek édes illata ott lebegett körülöttünk, átjárva az egész teret.
Miután már mindenkinek degeszre telt a pocakja, Szilveszter bácsi szakszerű, gyermekközeli módon kalauzolt végig az üzemben. Szájtátva betekintést nyerhettünk abba a raktárba, ahol tömérdek mennyiségű lisztet, ízesítő anyagokat és finomságokat raktároznak, a -30 fokos sokkoló fagyasztóba is „beszaladhattunk“, ugyanakkor a hatalmas üstökben megcsodálhattuk a tészták sok-sok fajtáját, a kemencékben az éppen sütés alatt lévő kenyereket, kalácsokat és egyébb péksütemények színes választékát. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a pékség dolgozóinak ismertetőjét, akik bemutatták a kenyér készítésének folyamatát: hogyan lesz a gabonából liszt, majd a lisztből dagasztás, kelesztés és sütés után illatos, friss kenyér. Csodálattal figyelték a hatalmas kemencéket, a szállítószalagokat és a frissen sült pékáruk sokaságát. Az egész üzemet belengő finom kenyérillat különleges hangulatot teremtett. Többen meglepetéssel tapasztalták, hogy milyen hosszú út vezet addig, amíg a kenyér az asztalunkra kerül.
Felvillanyozott bennünket az a varázslat, ahogy a tésztából a mindennapi kenyerünk életre kel. Ez maga a csoda.
Ugyanakkor mint ahogy mondani szokás, „az est fénypontja sem maradt el“, hiszen a gyerekek igazi pékmesterekké változtak át, mivel saját maguk is formázhatták kis kezecskéjeikkel, ujjacskáikkal a tésztát: ki-ki cipót, kiflit, csigabigát, kalácsot készített, ki-ki szabadra engedte a fantáziáját, s a tésztából különleges formákat alkotott, melyeket aztán a pékmester bácsi a forró kemencében aranybarnára és ropogosra sütötte mindenkinek.
A munka befejeztével Szilveszter bácsi, mint a gyártás „ellenőre“ értékelést is tartott, melyben leszögezte, hogy a csapat rendkívül ügyesen tevékenykedett, így „másnaptól két műszakban szeretettel várja a Kis Pékeket a gyári munkára“. Gondolom, nem is kell ecsetelnem, mekkorra éljenzést váltott ez ki, de Szilveszter bácsi ezt még meg is tetőzte azzal, hogy úgymond „behívó levelet“ is állított ki a gyerekeknek, mellyel igazolni tudják az iskolában a hiányzásuk okát. Csodás volt!
Kedves Olvasó! Bizakodom, hogy a sorokon keresztül átszűrődött az a sugallat, mely megmagyarázza, hogy a kirándulásunk témája szorosan kapcsolódott a mindennapi életünk egyik legfontosabb élelmiszeréhez, a kenyérhez, amely nemcsak a táplálékot, hanem az élethez szükséges gondoskodást, biztonságot és a mindennapi munka értékét is jelképezi. A kenyér évszázadok óta az emberi élet egyik alapja, amely mögött sok ember kitartó és becsületes munkája áll.
Ezen tanulmányi kirándulás nemcsak új ismereteket adott a tanulóknak, hanem erősítette bennük a munka megbecsülését, valamint azt a gondolatot is, hogy a kenyér nem magától kerül az asztalra. Az élményekkel teli délelőtt végén mindenki sok új tapasztalattal és maradandó emlékekkel tért haza.
Hálásan köszönünk MINDENT!
Lejegyezte: Bíró Laura t.n,
50
Sikeresen lezárult a „hagymakontyi küldetés“!
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Pedagógiai Kara és Közép-európai Tanulmányok Kara adott otthont 2026. május 18-án a Katedra Alsó Tagozatos Verseny országos döntőjének.
Az egész tanéven át tartó levelezős fordulók után 44 csapat közül 16 jutott be a döntőbe, ahol a tanulók Simoni Réka Zsuzsanna Hagymakontyi küldetés című meseregényéhez kapcsolódó játékos és gondolkodtató feladatokat oldottak meg. A verseny során nemcsak tudásukról, hanem együttműködésükről és kreativitásukról is számot adtak a kisdiákok. A megmérettetést az Arizona Minimal együttes koncertje és az ünnepélyes díjátadó zárta.
Nagy öröm és büszkeség számunkra, hogy mindhárom csapatunk becsülettel megküzdött a mindent eldöntő döntőben és nagyon szép eredménnyel zárta a versenyt.
A nemes küzdelemben Szeif Beáta tanító néni csapata a Betűkalózok: Szabó Hanna, Szabó Nina, Malík Zoltán a 11. helyen, a Nagy Csilla tanító néni által felkészített Extrémek csapata: Zilizi Sára, Kiss Zsófia, Megyesi Dominik a 9. helyen végzett. Nagy örömünkre a Kutyafüle csapat: Határ Lilien, Fekete Nina, Duben Dániel Márk a rangos döntőben az előkelő 3. helyen végzett, csak egy ponttal lemaradva az első helyről. A csapatot Végh Andrea tanító néni készítette fel.
Szívből gratulálunk mindhárom csapatnak és felkészítőiknek! Nagyon büszkék vagyunk mindannyiukra!
A versenyről bővebben itt olvashatnak: https://felvidek.ma/2026/05/19/komaromi-gyozelem-a-katedra-also-tagozatos-verseny-orszagos-dontojen/?fbclid=IwZnRzaAR5TiZleHRuA2FlbQIxMQBzcnRjBmFwcF9pZAo2NjI4NTY4Mzc5AAEeaDC3idMrm-tmj8mRulCYKtR8lAUWDXdAlSnTgB67rW53n450DVJSUVfH2Zo_aem_hGjUXUgzXegKualwzxqfTg
Mgr. Végh Andrea
27
Mézeskalács díszítés
Tavasz alkalmából május 7-én Nagy Tímea, a mézeskalácsok szakértője látogatott el a 2.osztályos tanulókhoz, hogy szebbnél-szebb mézikéket alkothassanak. Hozott virágokat, madarakat, pillangót, csészét, szívecskét, amelyek láttán le is vett mindenkit a lábáról. Mivel Timi már nem először járt nálunk, ezért még nagyobb volt a lelkesedés, mert már ismertük a menetet. Szépen átrendeztük az osztályunkat, megterítettünk, hangolódtunk. A gyerekek türelmesek voltak, nem kapkodtak, előtte megtervezték a mintákat, lassan és pontosan díszítettek, annyira elmélyedtek az érzésbe. Köszönjük szépen ezt a kedves szülői támogató gesztust, hogy ismét részesei lehettünk ennek a jó kis programnak, minden pillanatát imádtuk! Köszönjük szépen még Timinek is, hogy időt szakított ránk, eljött hozzánk, és ilyen tartalmas órákat tölthettünk el együtt!
Mgr.Csóka Dóra
30
Szép sikerek a felsőszeli népdalversenyen
Május 8-án immár 18. alkalommal rendezték meg Felsőszeliben a „Csillagoknak teremtője” népdalversenyt a Széchenyi István Alapiskola szervezésében.
Iskolánkat két gyönyörű hangú fiú képviselte a seregszemlén: az első kategóriában Nagy Patrik István, 2. osztályos tanulónk, a második kategóriában pedig Koleszár Kristóf, a 4.A osztály tanulója. Nagy örömünkre Patrik ezüstsávos, Kristóf pedig aranysávos minősítést szerzett.
Nagyon büszkék vagyunk rájuk, és szívből gratulálunk nekik! További sok örömteli éneklést és sikert kívánunk mindkettejüknek!
Ezúton is köszönjük a szervezőknek a kedves fogadtatást, a verseny színvonalas lebonyolítását és a példaértékű vendéglátást!
Mgr. Végh Andrea
5
TE IS LEHETSZ ÉLETMENTŐ!
„Te is lehetsz életmentő” címmel tartott rendhagyó előadást iskolánkban május 6-án Mgr. Kaszonyi Melinda az alsó tagozatos tanulók számára. A kellemes, barátságos hangulatú foglalkozás során a gyerekek játékos formában ismerkedhettek meg a segítségnyújtás alapjaival, miközben bátran kérdezhettek és aktívan bekapcsolódhattak az előadásba.
A tanulók megtanulták a segélyhívó telefonszámokat, megtudták, mi a 112-es segélyhívó szerepe, mikor és miért kell segítséget kérni, valamint azt is, milyen fontos információkat kell elmondani a diszpécsernek. Szó esett arról is, mit tehet egy gyermek vészhelyzet esetén a segítség megérkezéséig.
Az előadás egyik legizgalmasabb része az újraélesztés technikájának bemutatása volt, amelyet a gyerekek ki is próbálhattak. A foglalkozásnak fontos üzenete volt, hogy a segítségkérés soha nem hiba, hiszen vészhelyzetben a percek is életet menthetnek.
A gyerekek értékes visszacsatolást kaptak arról, hogy merjenek kérdezni, cselekedni, segítséget kérni, és szükség esetén akár életet is menteni.
Köszönjük szépen Melindának ezt a tartalmas, hasznos és élményszerű oktatást!
Mgr. Csóka Dóra és Mgr. Végh Andrea
25
Járási civilvédelmi verseny
Idén Nyékvárkony községe adott otthont a járási civilvédelmi versenynek. Iskolánk egy csapattal indult a fiatal életmentők versenyén. A felkészülés már januárban elkezdődött, és a sok belefektetett munka meghozta gyümölcsét: immár második alkalommal sikerült megszereznünk az 1. helyet! Csapatunk 1000 pontból 983 pontot szerzett, ráadásul a legjobb időt futotta. A csapat ereje és összetartása töretlen, amit a kerületi fordulón is meg fogunk mutatni. A diákok szavaival élve a verseny adrenalindús, izgalmas és tanulságos volt.
A résztvevő diákok: Simcsik Emma, Nagy Titanilla, Kiss Bence, Juhász Zsombor
Elmondhatatlanul büszkék vagyunk rájuk, és sok sikert kívánunk nekik a kerületi fordulóhoz!
Hajrá, Mórások!
Mgr. Czucz Szabó Margaréta
Kerületi Atlétikai Verseny
Nagyszombatban jártunk Bölcs Róberttel, aki a járási versenyen nyújtott teljesítményével kvalifikálta magát a kerületi fordulóba távolugrásban. Öt nappal a verseny előtt ezt az üzenetet kaptam tőle: „Tanárnő, kifordult a bokám a meccsen, és alig bírok ráállni.” Ennek ellenére a versenyen kihozta magából a maximumot, és végül 543 cm-es ugrással a 3. helyen végzett.
Nagyon büszke vagyok rá, és köszönöm, hogy a felkészítője lehettem.
Gratulálunk, Róbert!
Mgr. Czucz Szabó Margaréta
Úszótanfolyamon az 5. osztály
Az 5 napos úszótanfolyamot fegyelem, kitartás, odafigyelés – és persze sok nevetés – jellemezte. Öröm volt együtt dolgozni ezzel a kiváló csapattal, akik már néhány nap alatt látványos fejlődést mutattak: elsajátították a gyorsúszás, a mellúszás és a hátúszás alapjait. Büszkék vagyunk tanulóinkra, akik kitartásukkal és lelkesedésükkel ismét bizonyították, hogy képesek új kihívásokat leküzdeni. Egy élményekkel teli hét, amelyből mindenki sokat profitált!
#mozognijó
Mgr. Czucz Szabó Margaréta
Anyák napjára sok szeretettel!
"Van egy szó, van egy név, valóság, nem álom,
Nekem a legdrágább ezen a világon.
Ez a legforróbb szó, az én legszebb imám,
Amikor kimondom: anyám, édesanyám."Drága Anyukák!
Egy apró, mégis őszinte meglepetést készítettünk erre a napra, amelyben ott van minden igyekezet, minden nevetés, minden apró hiba mögött megbújó szeretet. Ez a videó nem tökéletes – hanem igaz. Pont olyan, mint a gyermeki ragaszkodás: tiszta, egyszerű és végtelen.
Ezekben a pillanatokban minden titokra fény derül, gyermekeik feltétel nélküli szeretete ott csillog majd minden aprólékosan elkészített ajándékban, minden verssorban, minden kimondott és kimondatlan ragaszkodásunkban.
Bár most nyilvánosan nem állunk Önök elé közösen, mégis hisszük, hogy ez a formája az ünneplésnek is eltalál a szívekhez, mert az anyák napja nem a színpadról szól, hanem a mindennapi kapcsolatról, ami láthatatlanul, mégis rendíthetetlenül köt össze gyermeket és édesanyát.
Köszönjük az odaadást, a türelmet, a mindennapi gondoskodást, azt a csendes erőt, amely minden nap ott van a háttérben.
Szeretettel kívánunk minden anyukának boldog Anyák napját!
Ma ültettünk, holnap árnyékot ad – Faültetés a Móra Ferenc Alapiskolában
Minden évben kiemelten fontos számunkra a Föld napja, amelyet világszerte április 22. napján ünneplünk. Ez az alkalom arra emlékeztet bennünket, hogy közösen tehetünk bolygónk védelméért, környezetünk megóvásáért és szebbé tételéért.
Iskolánk felső tagozatos tanulói és pedagógusai idén is lelkesen kapcsolódtak be az iskola környezetének szépítése érdekében szervezett programunkba. A délelőtt folyamán az iskola udvarának takarítása, gyomtalanítás, valamint udvarrendezés zajlott, miközben több csoport szemétszedés céljával indult ki a falu parkjába és a játszótérre.
A nap egyik legszebb és legmaradandóbb eseménye a fák ültetése volt. Örömmel mondhatjuk el, hogy a 11 elültetett facsemetével pótoltuk a tél végén kivágott fákat, melyek reményeink szerint évről – évre teszik zöldebbé és virágosabbá az iskola elülső övezetét. Mindenki kivette a részét a munkából, kicsik és nagyok egyaránt szorgalmasan dolgoztak. Külön dicséret illeti a fiúkat, akik nagyon ügyesen és olajozottan végezték a faültetést Sanyi tanító bácsi irányítása szerint. Ültettek hársat, gyertyánt, juhart, japán fűzfát, vadcseresznyét. Munkájuk példaértékű volt, és jó volt látni az összefogást, a lelkesedést, valamint a közös cél érdekében végzett kitartó munkát. Mindenkinek hálásan köszönjük, aki segített bennünket ezen a napon, hiszen támogatásukkal szépíthettük a környezetet. Az alsó tagozatosok Móra fája is helyet kapott, és jövőre már szép virágzatával örvendeztethet meg bennünket. Külön öröm számunkra, hogy a karácsonyi vásár bevételének alig egyharmad részéből sikerült megvalósítani ezt a nemes projektet.
Bízunk benne, hogy példánkkal másokat is ösztönzünk arra, hogy vigyázzanak környezetükre, hiszen a Föld jövője mindannyiunk kezében van.
Sántha Köles Viktória t.n.
34
Színes világ, összetartó közösség: Beszámoló a Kultúrák Napjáról
2026. április 9-én iskolánk felső tagozatos tanulói számára kinyílt a világ: megrendezésre került a már hetek óta lázas készülődéssel várt Kultúrák Napja.
A rendezvény célja az volt, hogy tanulóink betekintést nyerjenek a világ sokszínűségébe, elmélyítsék interkulturális ismereteiket, és kreatív módon, együttműködve sajátítsák el a globális nyitottsághoz szükséges készségeket. Arra törekedtünk, hogy diákjaink a tágabb világban is otthonosan és magabiztosan mozogjanak, miközben megtanulják tisztelni a kulturális különbségeket és erősítik saját közösségük összetartozását.
A felkészülés már hetekkel ezelőtt megkezdődött. Az osztályok egy-egy választott ország "nagyköveteivé" váltak, és alapos kutatómunkát végeztek, hogy a rendezvény napján öt különböző területen mutassák be választott országuk értékeit:
- Prezentáció: Színvonalas bemutatók keretében imerhettük meg az adott ország földrajzát, látnivalóit, szokásait és hagyományait.
- Produkció: A tanulók zenés, táncos előadásokkal hozták közelebb az adott nép temperamentumát.
- Gasztronómia: Az illatok és ízek kavalkádjában autentikus ételekkel kényeztették az érzékszerveket.
- Nyelvi percek: Játékos formában tanítottak meg alapvető kifejezéseket az adott ország nyelvén.
- Utazóbőrönd: Az osztályok különleges tárgyakkal, szuvenírekkel töltötték meg bőröndjeiket, kézzelfogható közelségbe hozva a választott kultúra kincseit.
A bemutatók sorozata után a diákok egy izgalmas, interaktív Kahoot! kvízen mérhették össze tudásukat. A versenyen az osztályok nagykövetei képviselték közösségüket, és tudásukkal különleges utalványokat szereztek osztályuk számára.
A nap fénypontja az ünnepélyes eredményhirdetés volt, ahol a zsűri összesített pontszámai alapján hirdettünk győzteseket. A verseny szoros volt, hiszen minden osztály kiemelkedő színvonalon teljesített.
A Kultúrák Napja fő versenyének végeredménye:
I. helyezett: 7. osztály
Képviselt ország: Egyiptom
Nyeremény: Extra Pihenőnep és Pizza Party a Méry Pizzériában
II. helyezett: 9. osztály
Képviselt ország: Olaszország
Nyeremény: Palacsintázás a Flórián Vendéglő felajánlásából
III. helyezett: 5. osztály
Képviselt ország: Magyarország
Nyeremény: Közös fagyizás az osztállyal
A zsűri különdíját a 9. osztály érdemelte ki kimagasló teljesítményéért.
A Kultúrák napja rendkívül sikeresnek bizonyult: tartalmas, színes és emlékezetes programként gazdagította iskolai közösségünk életét. A tanulók nemcsak új ismeretekkel bővítették tudásukat a világ különböző kultúráiról, hanem fejlődött együttműködési készségük, kommunikációjuk, előadói bátorságuk, valamint nyitottságuk más népek hagyományai iránt. Az osztályok és a diákok egyaránt kiváló teljesítményt nyújtottak, méltó módon járulva hozzá e különleges nap sikeréhez.
Gratulálok minden résztvevőnek a lelkiismeretes felkészüléshez és a kiváló szerepléshez!
Ezúton is köszönjük a Flórián Vendéglő támogatását, amellyel hozzájárult rendezvényünk színvonalához!
Mgr. Soóky Andrea, a program szervezője
73