Iskolánkon hagyomány, hogy megemlékezünk a magyar történelem jelentős eseményein kívül híres íróink, költőink kerek évfordulóiról is. Így ünnepeltük már Petőfi, Mikszáth, Móra Ferenc és idén Jókai Mór születésnapját. Igaz, hogy Jókai Mór 1825. február 18- án született, de mi áprilisban, az anyanyelvi hetünk keretében szerettük volna megtartani a tiszteletére rendezett regionális irodalmi versenyünket.
Felhívásunkat három környező barát iskola is elfogadta, mégpedig a bősi Amade László AI, a diósförgepatonyi Móricz Zsigmond AI és a csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola.
A vetélkedő kérdéseit Jókai Mór életrajzából, valamint két rövidebb történetéből, a Melyiket a kilenc közül és A két menyasszony című elbeszéléséből szokás szerint a komáromi magyar szakos Németh Éva állította össze, egyben ő volt a zsűri elnöke is. A zsűri további tagjai, akik a feladatok javításának komoly feladatát vállalták: Vida Anikó, a Szent János Alapiskola tanítónője és Vass Gábor tanító bácsi. (Köszönjük szépen a gyors és pontos javítást!)
A verseny napján, április 24-én izgatottan vártuk vendégeinket az iskola folyosóján, ahol egy kis sarkot rendeztünk be utalásul az egyik mű helyszínére. Igazgató nénink köszöntője és Dalos pacsirtáink tavaszi dalcsokra után indulhatott is a vetélkedő.
A változatos, időnként humoros, néha komoly fejtörést okozó kérdések között volt Jókai kvíz, igaz - hamis feladat, ki mondta kinek, időrend, szómagyarázat, sőt még pexeszót is kellett ragaszgatnia a feladatok megoldása során a hat háromfős csapatnak.
Az első szakaszban 10 feladatot oldottak meg nagyon ügyesen a versenyzők. A szünetben a tízórai és a finom süti után hagyományos fajátékokat próbálhattak ki vendégeink és a hazaiak, hogy egy kicsit felüdüljenek. A második szakaszban a komolyabb témájú Két menyasszony c. műből voltak néha valóban izzasztó feladatok. Az utolsóelőtti körig még több pontazonosság is volt, de végül kialakult a végső mezőny.
A szoros versenyben nagy örömünkre iskolánk csapata: a 7. osztályos Kecskés Emma, Kironská Csenge, Both Lara szerezte meg az 1. helyezést 187 ponttal, a 2. helyen az egyik csilizradványi csapat végzett 185 ponttal Csicsay Éva tanító néni felkészítésével, 3. helyen a diósförgepatonyi csapat végzett 182,5 ponttal Zilizi Márta felkészítésével. A bősiek első csapata Bölcs Világi Klára tanító néni felkészítésével a 4. helyen végzett 176, utánuk a csilzradványiak 172,5 - majd a bősiek második csapata következett 170 ponttal.
A verseny fődíja a Komáromi Jókai Színház által felajánlott 4 színházjegy volt az új Jókai darabra: Az elátkozott családra. A dobogón végzett tanulók Jókai: A kőszívű ember fiai c. regényét kapták, de a másik három csapat sem távozott üres kézzel. Az eredményhirdetés után sajnos búcsút kellett vennünk vendégeinktől.
Még egyszer köszönjük barátainknak,
hogy elfogadták a meghívást,
és szívből gratulálunk minden csapatnak alapos felkészültségük miatt!
A verseny megvalósításához nagyban hozzájárultak támogatóink: A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének Dunaszerdahelyi Területi Választmánya, a Komáromi Jókai Színház és Molnár Gábor, a Légvár.sk tulajdonosa.
Hálásan köszönjük minden kedves támogatónknak,
hogy segítségükkel emelhettük rendezvényünk színvonalát!
A rendezvényről készült riport itt: https://www.facebook.com/share/v/196HL88Phv/
és cikk itt: https://ujszo.com/regio/jokai-mor-muveibol-merettettek-meg-magukat-a-csallokozi-diakok
Mgr. Fodor Anikó, a rendezvény szervezője